Kellett egy-két nap, hogy feldolgozzuk, a szombati Üzletépítő Szeminárium csodás eseményeit és amit kaptunk általa, az számunkra „igazi táplálék, életerő”, az elkövetkező hetekre. Fantasztikus előadások követték egymást, Zseli Csaba, Nagy Gábor és nagyszerű mentorunk, Czérna Szabolcs Figyelem és fegyelem címmel osztotta meg velünk gondolatait. Divattervezőként, Dr. Schiffer Miklós szavai különösen érdekeltek, öltözködés, illem, és stílus témában és nem csalódtam. Külön meglepetés volt, hogy mindezt az MLM stílusára is „lefordította” és erre íródott könyvét, dedikálta nekünk!
Ennek a napnak több személyes vonatkozása is volt számunkra, hiszen újabb 3 üzlettársunkat ünnepelhettük! Nagyon büszkék vagyunk, hogy Pál Ildi, Dömsödi Zsolt és Kovács Laci is átvehették a Star Agent szintért járó kitűzőt.
Sok szemináriumon és képzésen részt vettünk már és több MLM-be „bele kóstoltunk”, de csak a DXN -ben éreztük, hogy vonz bennünket, ez a hihetetlenül emberi és őszinte közeg, az a sok szeretet és energia, ami ebből a CSAPATból árad. Elmondhatatlanul jó érzés volt, amikor a Gyémánt minősülésünk elismerésére szólítottak bennünket, az a vastaps, általunk ismeretlen emberek, őszinte, szívből jövő gratulációja…
A jelenlévő 300 emberrel, pár gondolatot meg is osztottuk az idáig vezető útról, annak kihívásairól, szárnyalásokról és mélyrepülésekről, de ma itt vagyunk és igen kimondom, mint fényesen csillogó DXN Gyémántok! Kitartásunknak és csodás szponzorainknak, Tündinek és Szabinak, valamint a nagyszerű csapatunknak köszönhetően!
Mr. Jijithtől, a DXN nemzetközi marketing igazgatójától és most Nagy Gábortól hallottuk a következőt:
„Csak azokat tudod lángra gyújtani, akiknek belül ott van a szikra!”
Nap, mint nap látjuk már a kis tüzeket, ahogy újabbak és újabbak lobbannak lángra. A mi dolgunk „csak” annyi, hogy ezek kiolthatatlan tábortüzekké váljanak, de ezt csak együtt, csapatban vagyunk képesek megcsinálni!