Épp, hogy elkezdődött a szeptember és gőzerővel a suli is és máris a Karácsony kopogtat… Lánykáink nagy várakozással indultak első nap az iskolába és a kisebbik arcán különös várakozás ült. Új hely, pajtások, pedagógusok, …, óriási változás az életében Neki és nekünk is, hisz kis elsősként lépte át az Iskola kapuját…
Míg kis gyermekként minden új dolgot izgatottan várunk, a félelem eltörpül és a kíváncsiság hajt minket! BÁRMIT KITŰZÜNK CÉLKÉNT, SEMMI NEM ÁLLÍTHAT MEG, csak egy „óvó” szülő szavai, amik azonban örökre meghatározhatóak lehetnek.
Felnőttként azt tapasztalom, hogy sokan nem, hogy nem várják, akarnak új dolgokat, hanem már csak a felmerülő gondolatot csírájában elfojtják és maradnak a megszokott mindennapoknál. Most hozhatnék az életemből sok-sok példát, hogy miért érdemes megmozdulni, abból a burokból kilépni és feszegetni a határainkat, amik csak a fejünkben vannak, de most csak az elmúlt hétvégét emelném ki.
Csodás szombaton vagyunk túl, ahol jelen volt az a nagyszerű csapat is, Akikkel az év eleje óta haladunk „Együtt az úton”, ami közelebb visz a DXN-ben is céljaink eléréséhez.
Az Első DXN Üzletépítők napja biztos vagyok benne sokunk számára meghatározó dátum lesz…
Miért? Most azt kell írnom, hogy csak ha ott voltál, akkor tudod miről „beszélek”.
Titok?
Nem, nincs semmi titok, „csak” egy nagyszerű csapat, kiemelkedő vezetőkkel, Akik számára valóban az a fontos, hogy Te jól érezd magad az üzletben, minden kockázat és kényelmetlenség mentesen, hogy mindez még elismerést és profitot is ad? Számunkra ez a DXN!
A legjobb példákat azonban Te kedves olvasó, a saját életedben leled meg. Jó esetben nap, mint nap ezt teszed és tudod milyen érzés mikor eléred a kis, majd egyre nagyobb céljaidat. DE HA NEM, vagy már nem is emlékszel rá… KÉRLEK TEGYÉL MEG NEKEM VALAMIT, amiért holnap hálás leszel! Porold le azt a dédelgetett vágyat, ami még az álmaidban talán visszaköszön és elevenítsd fel mit éreztél akkor, azt a bizsergést ami végig szaladt rajtad és álmod „tárgyát” érezd a kezedben…
Keresd a valódi MIÉRT-edet!
Bátran keresd azt a valamit, ami valóban lángra lobbant!
Mi újra lángra lobbantunk december 5-én, amikor számunkra oly kedves emberek meséltek, hogyan értek el apróbb, majd egyre nagyobb sikereket a DXN-ben…, mi láttuk honnan indultak és hová jutottak …!
Már alig várjuk a Karácsonyt és mindjárt december 31. Csodás év volt, sok új baráttal gazdagodtunk és bízunk benne, hogy még többnek tudtunk segíteni.
Ha a szívedben már ott lapul, hogy TE miért csináld meg a DXN üzletedet, hidd el megállíthatatlan leszel! Működik a termék, működik a cég!
Ha még van kérdésed, az alábbi elérhetőségeken írjál vagy hívjál bennünket:
Romhányi Marianna Mobil: +36302128121
Gadányi György Mobil: +36309228981